Az idei év mindennél különlegesebb számunkra, hiszen a Lidl Magyarország most ünnepli 20. születésnapját.
Ezalatt a két évtized alatt az elsőként megnyitott néhány áruháztól eljutottunk oda, hogy Magyarország piacvezető diszkontláncává váltunk, közben azt is szem előtt tartva, hogy pozitív hatással legyünk a közösségre, amelyben működünk, és hozzájáruljunk a magyar gazdaság fejlődéséhez, valamint egy fenntarthatóbb jövőhöz.
Mindebben nem vagyunk egyedül, ezért szeretnénk kifejezni köszönetünket mindazoknak, akik nélkül a Lidl elmúlt két évtizedének sikerei nem valósulhattak volna meg.
Először is vásárlóinknak mondunk köszönetet, hiszen az eredmények mögött ott áll 3,5 millió vásárlónk szeretete és hűsége, akiknek nap mint nap az első választás vagyunk,
ha bevásárlásról van szó. Emellett köszönjük közel 10 ezer kollégánk munkáját, szakértelmét és elkötelezettségét, akik országszerte azon fáradoznak, hogy vásárlóinkat folyamatosan magas szinten szolgálják ki.
Végül, de nem utolsósorban pedig köszönetet mondunk partnereinknek, beszállítóinknak, akik bizalmukkal és kiváló termékeikkel az elmúlt 20 év során hozzájárultak,
sőt részt vettek sikereinkben. Büszkék vagyunk a „Lidl a magyar beszállítókért” programra, amelynek eredményeként ma már 500 magyar beszállító több mint 4,500 hazai termékét kínálhatjuk vásárlóinknak.
Ígérjük, hogy az eddigi lendületet folytatjuk tovább, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jövőben is magas minőségű és kiváló ár-érték arányú termékekkel várjuk vásárlóinkat, valamint meghatározó szereplői legyünk a hazai kiskereskedelemnek.
Köszönjük az elmúlt 20 évet és együtt, Önökért folytatjuk!
a Lidl Magyarország vezetősége